Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Öröm-futamok a Tahitótfalui Vágtán

Az ország minden területéről érkeztek versenyzők a 2014-es tahitótfalui futamra, kilenc versenyző állt rajthoz. Mint minden Elővágtán, az első két helyezett belovagolja települését a budapesti viadalba, hogy ott bizonyíthassa majd rátermettségét.

 
Idén harmadik alkalommal rendezte meg Tahitótfalu az Elővágtát. Az Eperfesztivállal együtt szervezett eseményre több ezer ember látogatott el. Tiszteletét tette Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke, díszvendégként megjelent Dallos Gyula, Magyarország örökös bajnoka is. Az előfutamokat követően színes programok, bemutatók szórakoztatták a nagyérdeműt, az érdeklődők kézműves mesterek remekeit csodálhatták, és nem utolsó sorban igazi gasztronómiai finomságokba kóstolhattak bele.
 
  
 
Az idei nyertesek, akik a Nemzeti Vágtán, a Hősök Terén is megmutathatják lovas tudásukat; Kállósemjénről Palicz Krisztián első helyezettként, másodikként pedig Ailer József Tokodról. Tahitótfalut a 2011-es győztes, Molnár Gyöngyi képviseli majd!
 
 
 
 
2014. június 5.