Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Molnár Gyöngyi csak hetente edzhetett a lovával

Úgy nyerte meg immár másodszor a Nemzeti Vágtát Molnár Gyöngyi, hogy hónapokon keresztül lovától távol kellett készülni és mindössze hetente egyszer ülhetett Iceman nyergébe.

Molnár Gyöngyi

2011-ben Baja színeiben, Malőr nevű lovával, idén Tahitótfalut képviselve, Iceman segítségével győzött Molnár Gyöngyi a Nemzeti Vágtán, ezzel ő az első lovas, aki duplázni tudott a lovas hagyományok legnagyobb hazai fesztiválján. Családanyaként különösen nagy feladat számára, hogy évről évre felkészüljön a versenyre, de a két első és több döntős helyezés bizonyítja: mostanra igazi Vágta-specialistává vált.

„Minden Vágtára úgy készülök, hogy a legtöbbet szeretném kihozni magamból és a lovamból is. Ha ezt sikerül elérnem, akkor már elégedett vagyok, függetlenül a végső eredménytől. Persze sokkal nagyobb boldogság, ha győzök, mint ha második vagyok, mint ahogy történt a tavalyi döntőben” – mondja Gyöngyi, aki idén hatodszor vett részt a Nemzeti Vágtán. Tökéletesnek érezte az egész hétvége hangulatát, de persze most is átélt egy lelki mélypontot.

Molnár Gyöngyi

„A döntő előtt éreztem, hogy megint mekkora teher nehezedik a vállamra, hiszen hat Vágtán ötször sikerült már a döntőbe jutnom, úgyhogy már szinte alapelvárás, hogy jó eredménnyel végezzek. Fejben kellett összeraknom magam és a versenyt – ez elengedhetetlen volt a végső győzelemhez. Talán csak az utolsó vágtaugrásnál éreztem azt, hogy már nem tudnak behozni, de igazán csak akkor fogtam fel a győzelmet, amikor már beértem a célba. Végig kiélezett verseny volt, így a futam végéig koncentrálni kellett. Tavaly a saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyit számít egy pillanatnyi kihagyás. Szerencsére idén minden összejött.”

Molnár Gyöngyi

Molnár Gyöngyi másodszor emelhette magasba a győztesnek járó huszárszablyát, de míg 2011-ben Baja, idén Tahitótfalu színeiben versenyzett.

„Mióta sikeresen szerepelek a Nemzeti Vágtán, egyre több település keres meg azzal, hogy legyek az ő lovasuk. Mivel idén sem a szülőfalumból, Sükösdről, sem az otthonom melletti Bajáról nem érkezett megkeresés, így távolabbi települések közül választottam. Azért döntöttem Tahitótfalu mellett, mert náluk éreztem azt, hogy igazán tudnának velem örülni egy sikeres szereplésnek.”

Molnár Gyöngyi

A felkészülés sem volt egyszerű, mert Hajóson, ahol Molnár Gyöngyi él, technikailag nem volt lehetőség a megfelelő tréningezésre, ezért a győztesnek bizonyult ló, Iceman, felkerült Dunakeszi-Alagra, ahova a nagy távolság miatt Gyöngyi csak hetente egyszer tudott eljutni.

Molnár Gyöngyi

„Amíg nem voltam lovon, otthon próbáltam magam fizikailag erősíteni, miközben elláttam a családot. Csak a felkészülés utolsó hónapjában sikerült megoldani, hogy hetente két lovas tréninget tartsak.”

Molnár Gyöngyi

Címvédőként Molnár Gyöngyi természetesen jövőre is rajthoz szeretne állni a Nemzeti Vágtán.

 

2014. október 3.