Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Közösségformáló Borsodi Vágta: Nagy harc dúlt a győzelemért

Látványos futamokat hozott az immár harmadik alkalommal megrendezett Borsodi Vágta. 2015. augusztus 1-jén Hernádnémetiben, a kastély mögötti területen verték fel a port a versengő paripák és lovasaik, akik közül a kállósemjéni Bakos Eszter vágtázott elsőként a célba Gréta hátán.

Kiváló időjárás segítette augusztus első hétvégéjén az idei Borsodi Vágta futamait és rekordszámú közönség bíztatta a versenyzőket. Két eső között, szombaton, napsütéses időben körülbelül 3500 látogató volt kíváncsi a Nemzeti Vágta regionális előfutamára.

Az érdeklődők között voltak a környező települések polgármesterei és jegyzők is, akik szintén kilátogattak az egész napos eseményre. A rendezvény közösségformáló szerepét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Török Dezső is kiemelte köszöntőjében.

Az elővágtán megmutatta értékeit a megye lovas társadalma, köztük először a 10-16 éves korosztály a Kishuszár Vágtán, ahol az újkígyósi Makoviczki Ákos remekelt Fáni nyergében. Majd következett a felnőtt lovasok versenye, ahol nemcsak a környező településekről, de környező megyékből érkező lovasok is nyeregbe szálltak.

A Borsodi Vágtát a kállósemjéni Bakos Eszter nyerte Gréta nevű lovával, másodikként pedig a Sárospatakot képviselő Bodnár Fruzsina ért célba North Star Betyár nevű lovával. Ők biztosan ott lesznek és képviselik településüket szeptember 18-20-a között Budapesten, a Hősök terén, a Nemzeti Vágtán.

A szombati színes forgatagot minden korosztály élvezte, hiszen az izgalmas futamok között színpadi műsor, lovas bemutatók, gyerekprogramok, lovas postakocsikázás, kirakodó vásár és finom ételek garantálták a színvonalas időtöltést. 

2015. augusztus 6.