Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nyíregyháza lovasa nyerte a fődíjat


Nyíregyháza lovasa nyerte a 30 millió forintos fődíjat

Suták Vanda bebizonyította – nemcsak férfias játék a Vágta

Alexander nyergében Suták Vanda nyerte az első Nemzeti Vágtát. A mezőnyt sokáig Szigliget vezette, majd Orosháza és Nyíregyháza egyre közelebb került Kovács Sándor Falurossza nevű lovához. Suták Vanda a hajrában végül Orosháza lovasával, Bakos Gáborral került szoros versenybe, akit végül a 19 éves lány maga mögé utasított és fölényes győzelmet aratott Alexanderrel.

 

Suták Vanda a Nemzeti Vágta győztese

 

Május 31-én és június 1-jén rendezték meg Budapesten a  Nemzeti Vágtát. Ez az újszerű országimázs fesztivál idén került először megrendezésre. Az esemény középpontjában az a történelmi hangulatú lóverseny állt, amelyre 96 magyar település nevezett be. A Nemzeti Vágta a magyar városok és falvak ünnepe volt.  Az indulók hetek, hónapok óta készültek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutattak be ország-világnak. Vidékről több helyről, szervezetten, buszokkal érkeznek a szurkolók, és a határon túlról is érkeznek érdeklődők.

A két napos fesztivál remek hangulatban telt, mosolygó emberek, vidám családok és folyamatosan tapsoló és drukkoló közönség – szombaton délelőtt már 10 órától gyülekezett a közönség, megtelt a Vágta Korzó, amely kis sem ürült egészen este 10 óráig. Itt sorakoztak fel pavilonjaikban az eseményen résztvevő városok és falvak, minden résztvevő település a rá leginkább jellemző kulturális, művészeti vagy turisztikai tematikával mutatkozott be. Az idelátogatók találkozhattak kézműves vásárral, népzenei kisszínpadokkal, folklór programokkal, valamint tájjellegű ételeket és italokat is megkóstolhattak.

Szombat a parádék és vigasságok napja volt a Hősök terén felállított különleges lóversenypályán - ahol már a délelőtti próbákra is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Délutánra megtelt a tér környéke, ekkor kezdődött a városok és falvak versenyzőinek bemutatkozó díszfelvonulása, és a látványos történelmi lovas gála. Volt itt  nyitóvágta, honfoglalás-kori lovasíjász bemutató, solymász bemutató, reneszánsz lovagi torna, huszár bemutató és 48-as csatajelenet, valamint először Magyarországon a fogathajtás extrém verziója, egy gyorsasági négyes fogat verseny, a világbajnok Lázár fivérekkel, melyet végül hatalmas fölénnyel Lázár Zoltán nyert.

Vasárnap kezdődött maga a verseny, 10 órától az előfutamokat tekinthették meg az érdeklődők, majd délután kezdődött az igazi izgalom a középdöntőkben, az ide bejutott 16 lovassal.

Hatalmas siker, óriási ováció övezte a Raiffeisen Jótékonysági Sztárfutamot is. A futam résztvevői mind országosan ismert, lovagolni jól tudó ismert személyiségek voltak - Stohl András, Sasvári Sándor, Hajdu Steve, Hajas László és Pintér Tibor - akik egy-egy jó ügyért, valamely alapítvány fontos céljaiért vágtáztak.

A mezőnyt végig Sasvári Sándor vezette, akit sokáig szorosoan Hajas László követett, ám ő az egyik kanyarban leesett lováról, Commandante-ról. Szerencsére sem ő, sem a lova nem sérült.  A versenyt ugyan fölényesen vezette Sasvári, de a többiek szorosan a nyomában vágtáztak, így a második, harmadik hely csak a célegyenesben dőlt el:

az ezüstérem Stohl Andráshoz, a bronz pedig Pintér Tiborhoz került. Hajdú Steve lovagolt be az utolsó, negyedik helyen, és ha már így alakult, megadta a módját: ügetésben, integetve üdvözölte a nagy számban megjelent közönséget. Sasvári Sándor jóvoltából a Bottyán Equus Alapitvány számlája egymillió forinttal gazdagodott.

„A verseny előtt sokan kérdezték, hogy kit tartok esélyesnek. Én bíztam a lovamban és magamban is, de a futam előtt nem mondtam erről semmit sem. Most már nyugodt és büszke vagyok, a lovamra és magamra is. Hatalmas élmény volt ennyi ember előtt versenyezni és nyerni. A fairplay-ben pedig biztos vagyok” – mondta Sasvári Sándor a futam után.

A döntő eztuán következett, este 6 órakor mozdulni sem lehetett a Hősök tere környékén.
A Nemzeti Vágta döntőjében végül a nyíregyházi Suták Vanda diadalmaskodott. A 19 éves joghallgató lány a megnyert előfutamok díjával együtt összesen 30 millió forintot nyert Nyíregyházának. Mivel a lovast maga az önkormányzat indította, további 5 millió forint nyereménynek is örvendhet a település, amely egy évig őrizheti a verseny díszes huszárszablyáját is, a Vágta Kardot. A győztesről ellenfelei azt tartják, különlegesen férfias stílusban versenyzett, ez azonban nem véletlen:

"Kisgyerek korom óta lovagolok, néhány éve zsokéként is dolgozom, úgyhogy nem újdonság számomra, hogy férfiakkal szemben kell helytállnom." – mondta az újdonsült győztes, aki hatalmas tapsviharban, örömkönnyek közepette emelte magasba a gyönyörű huszászabját.

Vanda családjuk lován, a hétéves herélt angol telivéren, Alexanderen vágtázott, a versenyre edzője, az édesapja készítette fel.

 

Suták Vanda a Nemzeti Vágta győztese


Az előzetes várakozások úgy tűnik beigazolódtak, jelenlegi becsélsek szerint a két nap alatt közel százezres vendégsereg jelent meg a Vágtán. Magát a lóversenyt a Hősök terén, a kivetítők segítségével, mintegy 20 ezren láthatták egyszerre a helyszínen.

„Nagyon boldog vagyok, egy sikeres rendezvényen vagyunk túl. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített ebben a több mint egy éve tartó kemény munkában. Őszintén remélem, hogy mindenki, aki részese volt a Vágtának: lovasok, nézők, támogatók, egy nagyon szép emlékkel távoznak, és jövőre is viszontláthatjuk őket. Nyeregbe Magyarország! – mondta Geszti Péter, a Nemzeti Vágta kreatív Igazgatója az esemény után.

A Hősök terén 6200 négyzetméter, kimondottan lovasesemények céljára készített, több nemzetközi versenypályán is bizonyított, speciális talajt biztosító granulátumot terítettek le, ezt 70 kamion szállította a helyszínre. A granulátum összetétele: 3 különböző féle homok, többféle geotextília, glicerin, melyet vízzel locsolva kemény felületté alakítanak – tökéletes versenyfelületté. A körpálya hossza: 500 m volt, a versenytáv 2 és fél kör, azaz 1250 m. A pályát összesen 1 km kordon vette körül. 65 ember 6 napon át készítette elő a rendezvényt, a verseny napjain kb. 2000 ember dolgozott az eseményen a lóápolótól, a kiállítókon, biztonsági szakembereken és vendéglátósokon át, a közterület-fenntartókig, összesen mintegy 250 ló vett részt a Nemzeti Vágta programjain.

A Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen volt látogatható.

Találkozunk jövőre is!