Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Ma már egyedül jár tréningre a Nemzeti Vágta sztárja

Puzsa Patrícia, a Vígszínház színésznője lesz a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának egyik résztvevője. A fiatal színésznő kisgyerekként ismerkedett meg a lovaglással, sokat lovagolt közösen az édesapjával, de ma már egyedül jár tréningre, apukája egy esés után úgy döntött: szögre akasztja a kantárt.

„Apukámnak volt egy kellemetlen esése, ami után úgy döntött: ezentúl csak a karám mellől figyeli az edzésemet” – kezdte a csinos színésznő, akinek édesapja ennél a bizonyos esésnél bordatörést szenvedett. „Amikor hazajött a lovaglásból, vett egy fürdőt, hogy lazítson. Azt hitte, az esésnél csak meghúzódott kicsit, de egyedül már nem tudott kikelni a kádból. Édesanyámmal ketten cibáltuk ki. Később a zokniját és a cipőjét is fel kellett segítenünk, mert nem tudott hajolni. Jó háromnegyed év kellett, mire teljesen meggyógyult a bordája és vissza mert ülni a nyeregbe. Szerencsére engem elkerültek a balesetek” – mesélte a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának résztvevője.

2016. szptember 16.