Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Tahitótfalui Vágta – június 9.

Hétvégi csemege: desszert mellé elővágta

Nagy érdeklődés kísérte az első ízben megrendezett előfutamot Tahitótfaluban

Első alkalommal rendezett elővágtát Tahitótfalu, méghozzá a híres Eperfesztivál keretein belül. A fővárosi döntőbe kerülés végül a Zamárdit képviselő Fodor Ákosnak, valamint a Hatvan színeiben induló Vaka Istvánnak sikerült.

Bár lógott az eső lába, mégis sokan voltak kíváncsiak a Nemzeti Vágta Tahitótfalui Előfutamára, melyet a Bodor majorban rendeztek meg múlt héten szombaton. A fővárostól alig harminc kilométerre található településen és környékén élénk lovasélet zajlik, így Tahitótfalu önkormányzata joggal bízott abban, hogy remek helyszíne lesz az Elővágtának, főképp, hogy az ebben az időpontban megrendezett híres Eperfesztiváljuk is évről évre egyre több látogatót vonz.
 

 
 
 
Az Elővágtán tízen jelezték indulási szándékukat. A három délelőtti előfutam győztesei délután mérkőztek meg egymással a döntőben. A győzelmet végül Fodor Ákos szerezte meg, aki nagyon készült az eseményre, és mindvégig bízott a remek szereplésben. Érdekesség, hogy egyik családtagja, Fodor Szilvia egy hete a Festetics vágtán vívta ki magának az indulási jogot a fővárosi fináléban, így még az is elképzelhető, hogy Zamárdi, illetve Keszthely színeiben szeptember 15-16-án egymás ellen kell majd küzdeniük a huszárszablyáért és a milliós fődíjért. A Tahitótfalui Vágta második helyezettje Vaka István lett, ő szintén bizonyíthat majd a Hősök terén.
 
A programok sorában mindeközben lovagi- és csikósbemutatót láthatott a közönség, valamint megrendezték a polgármesterek és közéleti személyiségek amatőr fogathajtó versenyét is. Ez utóbbin részt vett többek között Faragó András színész, aki már többször bizonyította rátermettségét különböző feladatokban a Nemzeti Vágta korábbi versenyein.
 
 
  
 
 
A Bodor majortól nem messze zajlottak az Eperfesztivál eseményei, a péntektől vasárnapi tartó – szó szerint - színes forgatagban a sport- és gyerekprogramok, valamint zenei csemegék mellett számos, eperből készült különlegességeket is megkóstolhatott a közönség.
 
 
2012.06.10.