Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Változások a Tahitótfalui Vágta bejutási eredményeiben

A Nemzeti Vágta évekkel ezelőtt a közösségek összekovácsolását tűzte ki célul és azt, hogy sportszerű körülmények között a magyar hagyományokat felelevenítve ismét megszeretesse a ló- és lovassportot és egy nagyszabású rendezvény keretein belül öregbítse Magyarország, valamint külön-külön az egyes induló települések hírnevét. Mivel mindemellett a Nemzeti Vágta legfőbb célja az esélyegyenlőség és a biztonság, így a Versenykiírás értelmében a szervezőknek az év első Elővágtájától a Nemzeti Vágta döntő futamának eredményhirdetését követő egy órán belül jogában áll bárhol, bármikor a nevezett lovakon dopping vizsgálatot végeztetni.

A Tahitótfalui Vágtán első helyezést elérő Kállósemjén település színében versenyző Palicz Krisztián által lovagolt Csinos nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult, így a csapat bejutását a Szervezőbizottság érvénytelennek minősítette, továbbá a lovast és a lovat a 2014. évi Elővágtákon és Nemzeti Vágtán történő versenyzéstől eltiltotta.

Mivel minden Elővágtáról az első két helyezést elérő versenyzők jutnak be teljesítményalapon a budapesti Nemzeti Vágtára, így a második helyezést elérő Tokod település színében versenyző Ailer József Titok nevű lovával első helyen jut tovább, míg a harmadik helyezést elérő Kisoroszi színében induló Nagy Renáta Szemafor Rezgő nevű lovával második helyen jut be a szeptemberi Nemzeti Vágtára.

A Szervezőbizottság felhívja a figyelmet, hogy további ellenőrzések várhatók, de remélik, azok negatív eredményeket fognak kimutatni és mindenki sportszerűen, a lovak érdekeit maximálisan szem előtt tartva versenyzik majd a futamokban.

2014. augusztus 13.